Pöttyös és Csíkos – Tanulmányok a Móra Kiadó klasszikus könyvsorozatairól, szerk. Hermann Zoltán, Kalavszky Zsófia, Mészáros Márton, Pataki Viktor
Kiemelkedő gesztusok azok, amelyek túllépnek a szövegek szoros elemzésén: nemcsak tágabb irodalomtörténeti és szociokulturális keretben értelmezik tárgyukat, hanem a jelenből visszatekintve közelítenek meg generációkat meghatározó könyvpiaci jelenségeket. Ez a kötet a híres, elsősorban fiatal lányokat célzó Pöttyös és Csíkos könyvsorozatok kultúrtörténetének vizsgálatát kitűző konferencia tanulmányait összesíti.
A többnyire 1960 és 1990 között megjelent könyvek szerzőgárdája igen változatos: George Sand, Astrid Lindgren, Louisa May Alcott és Charlotte Brontë mellett olyan ikonikus magyar szerzők művei is megjelentek a két sorozatban, mint Kertész Erzsébet, Gergely Márta és Janikovszky Éva. A Pöttyös (8–11 éveseknek) és a Csíkos (12–16 éveseknek) könyvek hatalmas, nem ritkán 40–50 ezres példányszámokban jelentek meg, és számos újrakiadást megéltek. A legnépszerűbb címek között – legalábbis a kiadások számát tekintve – ott volt Janikovszky Éva Szalmalángja(1960) hat kiadással, Thury Zsuzsa A francia kislány (1959) című kötete öt kiadással, Szabó Magda Álarcosbálja (1961) hat kiadással és Fehér Klára Bezzeg az én időmben (1966) című könyve nyolc kiadással. A nemzetközi címek közül példányszámban kiemelkedik Erich Kästner A két Lotti (fordította Tóth Eszter és Török Sándor), valamint Charlotte Brontë A lowoodi árva című kötete (Ruzitska Mária Jane Eyre-fordítása alapján átdolgozta Szász Imre).
A kötetben a két sorozat könyveinek részletes listája most először olvasható összesítve, a kiadó közreműködésével és kiadási adatokkal kiegészítve. Bár a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói igyekeztek nyomon követni a sorozatokat, ahogy Szilágyi Zsófia is kiemeli előszavában, ekkora korpusznál és ennyi újranyomásnál ez nyilvánvalóan nehézségekbe ütközik. A lista létrehozása és nyilvánossá tétele önmagában említésre méltó, hiszen az ezredforduló előtti könyvkiadásban a Pöttyös és Csíkos könyvek az egyik legmeghatározóbb, fiatalokat célzó kezdeményezésnek számítottak. A kötetek generációk olvasmányélményeit határozták meg, fontos adósságot törleszt a gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó szakma azzal, hogy méltóképpen gondozza a Móra Könyvkiadó emblematikus sorozatainak utóéletét.
A szerzők változatos módszerekkel fordulnak a könyvek felé. Kifejezetten üdítő, hogy a klasszikus szerzők (Kertész Erzsébet, Janikovszky Éva, Szabó Magda, Gergely Márta) mellett közelebb kerülünk olyan, mára már kevéssé ismert szerzők életművéhez is, mint H. Lányi Piroska, Fenákel Judit vagy Magyar Katalin. Új belátásokkal bővülnek a Kertész Erzsébet- és a Szabó Magda-értelmezések is. A kötet tanulmányaiból hat a Kertész-életmű különböző darabjaival foglalkozik, négyben pedig Szabó Magda-kötetek – főképp, érthető módon, a Születésnap (1962) és az Abigél (1970) – kerülnek elő. Több szerző is meggyőző kísérletet tesz arra, hogy a szövegeket ne csupán a szocialista eszmény propagandájaként értelmezze, hanem a mögöttes szerzői intenciót kutatva másodlagos jelentésrétegeket is feltárjon.
A tanulmányokban számos közös pontot fedezhetünk fel: több értelmezés is kiutat kínál az elemzett regényeknek a „lányregénység” szorító skatulyájából. A könyvek recepciójára jelentős hatást gyakorolt, hogy a Móra olyan sorozatba illesztette őket, amelyet fiatal lányoknak és gyerekeknek szántak, rajtuk kívül pedig édesanyák és nagymamák polcain is sorakoztak a kötetek. Horváth Zsuzsa A borító (is) teszi a műfajt? című elemzése pontosan erre világít rá, amikor az Abigél értelmezési horizontjait – ifjúsági regény, lányregény, iskolaregény, majd végül klasszikus – vizsgálja a kiadásonként változó borítók tükrében. Horváth Margaréta tézise, amelyet a Szamóca-lányok (1973) és a Zsuzsi vakációja (1941) példáján érzékeltet, hogy a Pöttyös és Csíkos könyvek nem tudtak teljesen elszakadni a háború előtti népszerű lányirodalomtól: témáikban és néhány narratív elemükben sem lettek innovatívabbak, hiszen a Szamóca-lányok is egyfajta szerzői újrahasznosítás eredménye, a Zsuzsi vakációja alaphelyzetének örököseként.
A kiadói sorozatokra jellemző, hogy erős értékajánlatot kínálnak az olvasónak. Ezekben a sorozatokban nincs feltétlenül kapocs a szerzők között, és bár a témák sokszor hasonló tárgykörből érkeznek, mégis nagyon különbözőek lehetnek. A kiadói sorozatok egyik legfőbb szervezőelve ezért – a szerkesztői gondolat mellett – az olvasó felé tett ígéret. A hasonlóság, a minőség és az ismerős komfort ígérete ez: az olvasó hatvan évvel ezelőtt is tudta, mire számíthat, amikor a Móra Pöttyös könyveit vette a kezébe, ahogyan ma is tudja, amikor bármely más kiadói sorozat kötetét veszi le a polcról.
Ilyen értékajánlat volt az emancipatorikus törekvés is. Ezt Bódi Katalin is kiemeli Emmától Vilmáig című tanulmányában: a Csíkosok azt sugallták az olvasó lányoknak, hogy bárkik lehetnek és bármit elérhetnek, hiszen egy lánynak sem lehetetlen orvossá, tudóssá, jó munkaerővé, okos családanyává vagy a történelemben jelentős szerepet játszó emberré válnia. Ezt a törekvést bonyolítja a „Kádár-kori államfeminizmus nőképe”, amelyben természetes volt, hogy a nő eleget tesz biológiailag neki rendelt kötelességeinek, férjet szerez, gyermeket nevel, mindezek mellett pedig a termelésben is aktívvá, jó munkássá válik. Ezekkel a női szerepkonfliktusokkal foglalkozik Csanády Nikolett, Vigyikán Villő, Kalavszky Zsófia, Pálfy Eszter, Rétfalvi P. Zsófia és Rákai Orsolya szövege is.
A történelemtapasztalat domesztikált környezetben való megélése a kötet másik, többször visszatérő témája. A tárgyalt regények olyan személyes történeteket rögzítenek, amelyek elsősorban nem a nagy háborúk vagy jelentős események felől érkeznek meg, hanem a szereplők mindennapi tapasztalatai és magánéleti szembenézései által. Szilágyi Zsófia, Rákai Orsolya, Zászkaliczky Réka és Csenki Nikolett esetében is ez a szempont emelkedik ki, gyakran összefonódva azzal a kérdéssel, hogy mi a nő társadalmi és családi szerepe a krízisidőszakokban. Hermann Zoltán George Sand A kis Fadette (1965) című műve esetében arra irányítja a figyelmünket, hogy Dániel Anna fordításában a 19. századi mű hangsúlya a történelmi távlatok helyett a kisközösségekre és a hatalomgyakorlás női praktikáira kerül. A regény bemutatja Fadette felemelkedését: a kirekesztett kislányból önálló, cselekvő, még férfiakat is irányító nő válik.
A kötetben a szerzők többször utalnak a szocializmus eszményi gyermekére. A könyvek jellegükből fakadóan több, lányoknak kijelölt konfliktust, szereplehetőséget és karrierutat mutatnak be. Az ideális nő ebben az időszakban keményen dolgozó, tervteljesítő családanya, aki minden kötelességének eleget tesz otthon és a munkában, a lánygyerekekre is hasonló, gyakran önellentmondó elvárások érvényesülnek.
Ehhez kapcsolódik Rákai Orsolya Szöszi-tanulmánya. A szerző arra világít rá, hogy Gergely Márta szoros fokalizációt és szabad függő beszédet alkalmaz annak érdekében, hogy kibújhasson az ideologikus keretezésből, hiszen egy 14 éves lány nézőpontjából szükségtelen 1956 szigorú definícióján elmélkedni. Ezzel a módszerrel oldja meg a szerző, hogy sem az ellenforradalmi narratívát, sem más eszmét nem erősít meg. Rákai konklúziója különösen értékes: Szöszi, akit gyakori értelmezése szerint a munka rendszabályoz, és annak segítségével válhat igazi állampolgárrá és boldog emberré, valójában a munka világában érzi először, hogy a társadalom hasznos és értékes tagja. Ez az a hely, ahol végre szükség van rá. Az, hogy Szöszit a munka felszabadítja, nem a szocialista eszmék megerősítése, hanem egy olyan kislány története, aki azután, hogy egész életében úgy érzi: „csúnya, buta, mogorva, nem szerethető, nincs benne semmi különleges” (21.), végre fontosnak érzi magát.
Vigyikán Villő Janikovszky-elemzésében ezekhez hasonlóan úgy véli, hogy bár a Szalmaláng (1960) és az Aranyeső (1962) is egyértelműen ideologikus, ez nem negatív értékű jelző, hanem inkább az autentikus korrajz és a történelmi tapasztalat hiteles rögzítése. A szerző szerint Janikovszky számára kiemelten meghatározó szempont lehetett a dokumentálás szándéka is. A Szalmaláng esetében Vigyikán úgy látja, még az ironikus értelmezés is helytálló: az ideológia és a didaxis mögött tetten érhetők az olvasónak szóló kikacsintások. Egy ilyen narrátori kiszólásra utal a tanulmány címe is: „Kérlek, ne mosolyogj utólag Verán”.
Maczák Ibolya és Sasvári Anna írásai hátrébb lépnek a szövegektől. Maczák a Csíkos-sorozat körüli kiadói és történeti sajátosságokat tárja fel, valamint az egyes köteteket témák szerint csoportosítva trendeket keres a Csíkosokban. Arra keresi a választ, mit jelent valójában a Csíkos könyvek „megtévesztő köntöse”, vagyis milyen sorozatkonstrukció figyelhető meg a brand mögött. Sasvári Anna szintén tendenciákat keres: 47 Pöttyös és 24 Csíkos könyv magyar címfordításait vizsgálja. Tanulmánya meglepő és hasznos adatokkal bővíti a diskurzust: például kiderül, hogy a két sorozat fordításai között csupán három orosz könyv szerepel, miközben ezt sokkal többnek gondolhatnánk; a fordítások 80%-a viszont nyugati könyv volt. Bár a szerző nem talál összefüggéseket a címfordítások tekintetében, az elvégzett vizsgálat alkalmas arra, hogy további – akár fordításelméleti, akár a Móra könyvpiaci stratégiáját vizsgáló – tanulmányoknak is alapot szolgáltasson.
Bódi Katalin a Vilma doktorasszony (1965) és a Bovaryné (1857) párhuzamba állítására építi értekezését, amely a lányregény és az antilányregény műfaji konstrukcióinak feszültségére fut ki. A szerző meggyőzően érvel amellett, hogy Emma és Vilma története párhuzamba állítható egymással. A Hugonnai Vilma életét feldolgozó népszerű Kertész Erzsébet-regény Vilma orvossá válásának felemelő, ugyanakkor viszontagságos útját meséli el: egy olyan lányét, aki képes kitörni a rászabott szerepek korlátozásából. Mindeközben a regény számos ponton ellentmondásos, hiába az emancipáció, ha a női testtel kapcsolatos témák – a szülés, a terhesség, a szexualitás – továbbra sem artikulálhatók. Vilma gyermekével való viszonya sérül, ez mégsem kerülhet be a narratívába. A szakmai életben lehetséges a főszereplő felszabadulása, de a magánélet nehézségeit csupán elhallgatás és sejtetés jellemzi.
Fedics Ildikó egy műfaji különlegességet, Magyar Katalin Jeripusz (1987) című fantasy regényét választja vizsgálata tárgyául, kifejezetten a regény feminin beszédmódját, valamint a női karakterek jelentőségét elemzi. Választásának aktualitását mutatja, hogy a Móra 2024-ben adta ki ismét a Magyar-könyvet, immár illusztrált kiadásban, divatos borítóval, „A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása” felirattal a címlapon. A 2024-es kiadás arra is utal, hogy a kiadó, valószínűleg érzékelve az ifjúsági fantasy utóbbi években tapasztalható népszerűsödését, új külsővel igyekezett ismét az olvasók elé tárni egy korábbi klasszikus Pöttyös könyvet. A Jeripusz nem csak műfaja miatt nem tipikus Pöttyös könyv: főszereplője is fiú, Balambér, a regény női karakterei, Anna és Eszter pedig a korhoz képest kifejezetten innovatív módon lépnek túl a fantasy archetipikus bajba jutott hölgy figuráján.
Szilágyi Zsófia a múlt tapasztalatának megélését értelmezi Dániel Anna Hiányzik Szecső (1973) című könyvében, de több Pöttyös és Csíkos példán keresztül szemlélteti a háború traumatikus emlékét, valamint az 1956-os forradalom nyomait a történetek szereplőin. Szilágyi jól megmutatja, hogy az évek múlásával, a nyolcvanas években megjelent kötetekből a megrázó múlt lassan eltűnik: a háború borzalmai és 1956 viszontagságai távolabb kerülnek az olvasóktól, míg ezek még elsődleges tapasztalatok Fehér Klára Bezzeg az én időmben (1966) című kötetében, Szabó Magda Álarcosbáljában (1961) vagy Janikovszky Szalmalángjában (1960) is.
A háború jelentősége Kőhegyi András írásában is megjelenik: Szabó Magda Abigél (1970) és Hermína Franková Ki tud franciául? (1987) című regényében vizsgálja a krimi műfaji jegyeinek jelenlétét. Bár a két regényt hagyományosan nem krimiként tartjuk számon, mindkettőnek szerves része az ifjúsági krimire jellemző gyereknyomozó vagy az ártatlan gyanúsított alakja. Kőhegyi arra jut, hogy a regényekben nem végezhető el a rend helyreállítása, hiszen a háború felforgatja a megszokott moralitást és értékrendet. A krimik konfliktusainak feloldásában alapvető motívum, hogy a nyomozók mindig a törvényes rend visszaállítására törekednek, felnőttek beavatkozása nélkül, csupán a gyerekek erőfeszítéseinek hála azonban nem állhat helyre az egyensúly. Az Abigélt választja témájául Mészáros Márton is, szerinte a Csíkosok közötti megjelenés hosszú időre meghatározta az Abigél értelmezési lehetőségeit azzal, hogy műfaját a lányregényhez kapcsolta. A Matula kettős térként szolgál: egyszerre börtön Gina számára, aki később rájön, hogy az intézet a háború elől védelmet nyújtó erőd is.
Pataki Viktor Fenákel Judit Grófnő a répaföldön (1990) című regényére koncentrál. Pataki már az elején tisztázza: Fenákel könyve sok szempontból unikális, hiszen ez az utolsó előtti magyar nyelvű Csíkos-kiadvány, szerzője pedig a megszokott Csíkos-olvasók számára ismeretlen lehetett a megjelenésig. Fenákel regényében az ötvenes évek kényszerű, tervteljesítő munkája – a lánygimnázium tagjai a répaföldön dolgoznak – már egyáltalán nem nemesít, és nem formálja pozitívan a személyiséget, sokkal inkább abszurd keretezést kap. Pataki a magyar falu ábrázolására és a narráció különböző szintjeire helyezi a hangsúlyt. A főszereplő lány, Marica élénk fantáziája és okos történetmesélési megoldásai nemcsak egyesíteni tudják az ötvenes években a répaföldön, embertelen körülmények között dolgozó diákokat, hanem a mesélés kiútként és menekülésként is szolgál számukra.
Kaiser Zsanett a meseregények megjelenésére hoz példákat a Pöttyösök között, különös tekintettel Fehér Klára Mi, szemüvegesek (1986), Deirdre Madden Kösz, hogy szóltál, Emily! (2013), Thea Beckmann Kriszti és azok a furcsa haramiák (1973), valamint Jólesz György Zsófi és az elvarázsolt varázsló (1997) című regényére. A tanulmány a valóság és a fantasztikus világ közötti határátlépésekre fókuszál. Ezek, ahogy a szerző nevezi, „valóságtalálkozások”, tipologizálásukra Kaiser Petres Csizmadia Gabriella és Jeney Zoltán alapján négy kategóriát különít el. Bár kevés meseregény található a Pöttyös könyvek között, ezek kellően változatosan jelenítik meg a világok közötti határátlépéseket: az észrevehetetlen vertikális és horizontális, valamint az egyértelmű vertikális és horizontális átlépéseket.
A kötet remek alapot szolgáltat további kutatásokhoz. Az egyes szerzők és regények vizsgálata mellett egyértelműnek látszik, hogy bizonyos írók kiemelkedő jelentőségűek, a Kertész-életmű kutatása például jelenleg is könnyen beazonosítható hiány. Sokat hozzátehet a kutatásokhoz az iparági szakemberek bevonása, akár a Móra Könyvkiadó munkatársai közül is, ami nem lehetetlen, hiszen még a 2000-es évek elején is jelentek meg kötetek a két sorozatban. A recepció, a célközönség és a szövegek változatos módszerekkel való vizsgálata mellett a könyv új utakat nyithat két, a gyerek- és ifjúsági irodalmat alapvetően meghatározó sorozat diskurzusában. Különösen figyelemreméltó, hogy mindez olyan időszakban történik, amikor a népszerű, populáris ifjúsági irodalmat forgalmazó kiadók – főleg 2010 után – saját bestsellereiket szintén ilyen kiadói sorozatokba kategorizálják, amelyek népszerűsége láthatóan töretlen.
Pöttyös és Csíkos – Tanulmányok a Móra Kiadó klasszikus könyvsorozatairól, szerk. Hermann Zoltán, Kalavszky Zsófia, Mészáros Márton, Pataki Viktor, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2025.
A könyv szabadon letölthető az oldalról.
Hozzászólások